Nálunk a pusztán a legelőknek régre visszanyúló történetük van. Azon néhány legelőnk, melyek a Fertő-tó irányában fekszenek, még sosem voltak szántóként megművelve. Pár száz évvel ezelőtt ezek a területek még mocsaras, ingoványos földek voltak. Itt azon bennszülött fűfélék nőnek, melyek fajgazdagsága megfelel a helyi, tipikus ősi vegetációnak. Hogy ezeket a földeket továbbra is tartósan legelőként tartsuk fent, fontos, hogy kb. háromévente legalább egyszer állatokkal legeltessük vagy lekaszáljuk.
A pannon réteket és legelőket különösen magas magnéziumtartalmú savanyú talajok jellemzik. Ennek következtében a füvek sokféleséggel illetve bizonyos savtartalommal rendelkeznek, és ez erősen befolyásolja a helyes fajtaválasztást. A magyar szürkemarha jól alkalmazkodott a helyi viszonyokhoz. Azonban a fajtát nagyban meghatározó ősi csordaösztön miatt a tenyésztés mégis veszélyes. Más marhafajta, mely a legjobban alkalmazkodott a savanyú füvekhez és egyéb lágyszárúakhoz, az Angus marha. Különösen extenzív fajtának számítanak, s ehhez még igen jó természetű, jámbor állatok is, melynek köszönhetően bármikor elvegyülhetünk a csordában, hogy gondozzuk az állatokat.
